A történet egy fiatalemberről szól, aki büntetlen előéletű volt, és köztiszteletnek örvendett. De egyszer kártyázás közben annyira dühbe gurult, hogy agyonlőtte kártyapartnerét. Letartóztatták, kihallgatták, majd halálra ítélték. Rokonai és barátai- kifogástalan előéletére hivatkozva – kegyelmi kérvényt nyújtottak be. Mivel sokan ismerték, mindenki aláírta a kérvényt. Egész kosárra való aláírás gyűlt össze. Amikor a kormányzó meglátta a sok aláírást, nagyon meghatódott, és aláírta a kegyelmi határozatot, amelyet személyesen akart átadni. Belépett a siralomházba a hivatalos talárjában, amely hasonlított a lelkészi palásthoz.
Amikor az elítélt meglátta őt, felugrott, és kiabálni kezdett:
-Menjen innen, nem vagyok kíváncsi magára! Elegem van a vallásból!
-Várjon, barátom, hoztam magának valamit! Hadd mondjam el! – mondta a kormányzó.
-Idefigyeljen! – kiabált az elítélt dühösen – ha nem megy el azonnal innen, hívatom az őrt, és ki fogja magát dobni!
-De fiatalember, egy életre szóló üzenetem van a maga számára, nem akarja meghallgatni?
-Nem hallotta, mit mondtam? Semmire sem vagyok kíváncsi!
-Sajnálom, akkor nem segíthetek! – mondta a kormányzó szomorúan és eltávozott.
Nemsokára jött az őr.
-Láttam, hogy a kormányzó itt volt magánál látogatóban.
-Micsoda!? – kiáltott az elítélt. – Ez a palástos ember a kormányzó volt?
-Bizony, és a maga felmentését hozta, de maga nem akarta őt meghallgatni. – mondta az őr.
Az elítélt papírt és tollat kért, és írni kezdett: „Igen tisztelt Kormányzó Úr, nagyon sajnálom, hogy így viselkedtem Önnel szemben. Kérem, bocsásson meg, és részesítsen kegyelemben!”
A kormányzó, amikor megkapta a levelet, átfutotta és ezt írta rá: „Nem érdekel az ügy.”
Kivégzése előtt megkérdezték a fiatalembert, hogy mi az utolsó kívánsága.
-Kérem, tegyék közhírré, hogy nem gyilkosság miatt kell meghalnom. A kormányzó megkegyelmezett nekem, életben maradhattam volna. Meghalnom azért kell, mert nem fogadtam el a kegyelmet!
Kedves Olvasó, ha elkárhozol, nem a bűneid miatt történik ez veled, hiszen Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia meghalt érted a kereszten, és megváltott téged. De ha az így felkínált kegyelmet nem fogadod el, akkor nem menekülsz az örök haláltól. Ha Jézus Krisztust elutasítod, a szabadulás egyetlen lehetőségét dobod el magadtól. Ha hiszel az Úr Jézus Krisztusban, és elfogadod Őt személyes megváltódnak, akkor üdvözülsz, ami azt jelenti, hogy örök életed van.
„Ma, ha az Ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a ti szíveteket” (Zsidókhoz írt levél 3. rész 7-8. vers)
Sok évvel ezelőtt Stenburg festő neve Düsseldorfban már híressé vált. Éppen műtermében állt, amikor Hugó páter, a gazdag Szent Jeromos templom plébánosa nem kis megbízatást hozott.
-Tisztelendő uram, nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagy oltárképet rendel, de a felkínált összeg nagyon kevés a munkához képest. Ezen a képen sok embert kell ábrázolnom, tanulmányozásukhoz sok idő kell. Jézus Krisztus keresztre feszítését nem könnyű megfesteni, hiszen már olyan sok kép készült róla. Nehéz lesz úgy megtervezni, hogy egészen más legyen, mint az eddigiek.
-Nem szabok határt a költségeknek, nem az egyház viseli a költségeket, hanem egy vezeklő.
Az eredményes tárgyalás után jó hangulatban váltak el egymástól. A következő hetekben Stenburg elkészítette a terveket, és végigkutatta a zsidónegyedet megfelelő modellek után. Hugó páter meg volt elégedve. Csak azt kívánta, hogy a kereszt legyen a festmény középpontjában. Időnként eljött megnézni, hogy halad a munka. Közben kitavaszodott, a művészt pedig elfogta a vágy, hogy otthagyja Düsseldorfot. Vázlatfüzetével a környező vidéket járta. Egy nap egy cigánylánnyal találkozott. A művészt különösen élénk, tiszta szeme ragadta meg, amelynek kifejezése minden pillanatban változott. A fájdalom és az öröm olyan gyorsan váltakozott benne, mint a tó fölött elsuhanó felhők árnyéka.
-Állj csak meg egy pillanatra! – kiáltott Stenburg, és gyorsan vázlatot készített róla. Nem csak szép, nem, sokkal több annál, csodálatos modell! Spanyol táncosnőnek akarom megfesteni! Megegyeztek.
Pepita egy héten háromszor jött Stenburghoz, hogy lefesthesse. Percre pontosan érkezett. Első alkalommal igen meglepődött. Nagy szemével kíváncsian nézett körül a műteremben. Amikor észrevette az oltárképet, minden figyelmét már csak az kötötte le. Félénken kérdeztetni kezdte a festőt.
-Ki ez? – mutatott a középső alakra.
-Krisztus – válaszolta közömbösen Stenburg.
-Mi történik vele?
-Keresztre feszítik – felelte kurtán a művész. Ecsettel a kezében szűkszavú ember volt.
-Most fordulj jobbra. Igen, így jó lesz.
-És azok kicsodák, akik olyan dühös arccal állnak körülötte?
-Figyelj ide – szólt a művész – nem beszélgethetek veled egyfolytában! Az a dolgod, hogy csendben maradj.
A lány ijedten elhallgatott, de továbbra is a képről gondolkozott. Időnként összeszedte a bátorságát és újra kérdezett valamit, mert majd szétvetette a vágy, hogy minél többet megtudjon.
- Miért feszítik keresztre? Nagyon nagy bűnt követett el?
- Nem, nagyon jó ember volt – hangzott a rövid válasz.
Megint csak ennyit tudott meg, de minden szót úgy őrzött a szívében, mint egy nagy kincset.
-Ha jó volt, akkor miért feszítették keresztre? Utána újra szabadon engedték?
-Azért, mert…- a művész letette az ecsetet, egyet előre lépett, és valamit igazított a lány ruháján.
-Mert? – ismételte meg Pepita, lélegzetvisszafojtva.
A festő újra visszament az állványához, azután a lányra nézett, és kérdő arckifejezése miatt megsajnálta.
-Idefigyelj, most az egyszer elmondom neked, de többé ne zavarj a kérdéseiddel!
És elmondta neki a golgotai kereszt történetét. Pepitának minden új volt, a művésznek pedig olyan régi, hogy az ő szívét már nem is érintette meg. Lefestette a Megváltó halálfélelmét anélkül, hogy egy ideg is rezdült volna benne, míg a lánynak már csak a puszta gondolatára is majdnem megszakadt a szíve. Festékes szeme megtelt könnyel, amelyet büszkeségből el akart rejteni. Lassan megfordult:
-Ugye, nagyon szereti Őt, ha ilyen sokat tett Önért?
A férfi hirtelen elvörösödött. Szégyellte magát. A lány szegényes, kifakult ruhájában rég elment, de a kérdő szavai még mindig visszacsengtek a művész lelkében. Megpróbált szabadulni tőlük, de nem tudott. Sietett elküldeni a festményt a megbeszélt helyre, de nem tudta elfelejteni a szavak lényegét:
Mindezt érted tettem!
Végül már nem tudta elviselni szíve gyötrelmeit, elment gyónni. Hugó páter végighallgatta. Mivel egyháza minden tanítását elhitte, feloldozta, és biztosította arról, hogy újra rendben van minden. A művész sokkal olcsóbban adta oda az oltárképet, mint eredetileg akarta, így egy-két hétig felszabadultabban érezte magát. Aztán újra feltámadt benne a kérdés: Ugye, nagyon szereti?
És ez választ követelt. Stenburg nyugtalan lett, nem tudott dolgozni. Sokat járkált a városban. Egy nap több embert látott a városfalnál levő ház felé igyekezni. Megkérdezte, mit történik ott, de senki sem tudott kielégítő választ adni. Ez felkeltette kíváncsiságát. Néhány nap múlva megtudta, hogy egy idegen lakik ott, az új tanítás híve, tehát a megvetettek közül való, aki mindenben Isten Igéjére hivatkozott. Lehet, hogy ott megtalálja, amit keres? Elkezdett járni az összejövetelekre, hogy mindent megfigyeljen. De nem maradhat senki sem hidegen, ha a tűz közelébe megy. Ez a hívő prédikátor meggyőzően beszélt, és látszott is rajta, hogy Krisztus neki valóban mindent jelent.
Stenburg megtalálta, amit keresett, és ami után annyira vágyott: az élő hitet. Új barátja egy időre kölcsönadta neki az Újszövetségét. Már nem kellett tovább keresnie. Szívében nagy szeretetet érzett. „Mindezt értem tette, de hogy beszélhetnék erről másoknak is?”
Miközben efölött töprengett, hirtelen egy darab szénkrétát fogott a kezébe. Pár vonással egy töviskoronás fejet vázolt fel. Eközben a szeme megtelt könnyel. Hirtelen egy ötlet villant át az agyán. „Tudok festeni, majd az ecsetem hirdeti Krisztus szeretetét. A korábbi oltárképen Jézus arca csak a halál szenvedését mutatja, de az nem a teljes valóság. Kimondhatatlan szeretetet, végtelen irgalmat, önkéntes áldozatot kell látni rajta!”
Műtermében letérdelt és imádkozott: „Uram, segíts, hogy úgy tudjalak megfesteni, amilyen vagy, hogy bizonyságot tehessek rólad!”
Festeni kezdett. Tehetsége feltámadt, szinte önmaga fölé nőtt. A keresztre feszítésről készített újabb képe olyan volt, mint egy isteni kijelentés. Végül nem akarta eladni, hanem szülővárosának, Düsseldorfnak ajándékozta. A képtárban állították ki, és a polgárok mindenfelől csodájára jártak. Aki megállt a kép előtt, elnémult, és a szíve megindult. A legtöbb látogató Isten szeretetének a bizonyosságával ment el, és lelkükben a kép alatti szöveg szavai visszhangoztak:
„Mindezt érted tettem, mit teszel te értem?”
Stenburg is gyakran elment megnézni a képet. Hátul, a terem egyik sarkában állt, és onnan figyelte a kép körül tülekedő embereket, és csendben kérte Istent, hogy áldja meg bizonyságtételét. Amikor egyik nap a látogatók már mind elmentek, egy szegény lányt vett észre, aki keservesen sírt a kép előtt.
-Miért vagy szomorú? – lépett oda hozzá. A lány megfordult, Pepita volt. Most ismert csak rá.
-Uram, ha engem is így szeretett volna! – mutatott a Megváltó arcára, aki a képről könyörülő szeretettel tekintett feléjük.
-Pepita, mindezt érted is tette!
Ezután a festő elmondta neki ennek a szeretetnek az egész történetét. Késő estig , zárásig ültek egymás mellett. A lány figyelt, szinte itta minden szavát, és hitt neki. „Mindezt érted tettem!” – visszhangoztak szívében a szavak.
Azóta sok év telt el. A festő és a lány már régen meghaltak, a mennyei dicsőségben voltak, amikor egy fiatal gróf Párizsba menet pompás kocsiján Düsseldorfba érkezett. Amíg a lovait megetették, elment a híres képtárba. Gazdag olt, a világ minden kincse elérhető volt számára. Amikor Stenburg képe elé ért, az mélyen megrendítette: „Mindezt érted tettem – mit teszel te értem?”
Újra és újra elolvasta a feliratot, és nem tudott szabadulni e kérdéstől. Szívébe markolt. Krisztus szeretete megragadta, és örökre foglyul ejtette. A síró nemesembert a teremőrnek kellett karon fognia és figyelmeztetnie a zárórára. Este lett, de a fiatalember számára most kelt fel az örök élet hajnala. Gróf Nikolaus Ludwig von Zinzendorfnak hívták. Visszament a vendéglőben, kifizette a tartozását, majd beszállt hintójába, és végleg hátat fordított Párizsnak. Hazautazott Németországba, Herrnhut körüli birtokára. Attól kezdve életét, vagyonát, hírnevét, tekintélyét Krisztus lába elé tette, aki a kép által szólt hozzá.
Stenburg festménye ma már nem látható a düsseldorfi képtárban. Tűzvész pusztította el. De Zinzendorf grófot Isten felhasználta, hogy Fiáról, a golgotai Megváltóról bizonyságot tegyen. Hamarosan ő lett a világmisszió egyik legnagyobb előmozdítója, sok misszionáriust küldött ki – részben saját költségén – olyan népekhez, akik még soha nem hallottak az evangéliumi örömhírről.
El tudod mondani te is, hogy Jézus Krisztus érted is meghalt? Ha még nem, ne csüggedj, nincs még veszve semmi! Nem lehetsz olyan bűnös, hogy Jézus vére ne lenne a te bűneidre is váltságdíj Isten előtt. Csak fogadd el ezt a kegyelmet, ne hagyd figyelmen kívül a tényt, hogy Jézus él, és kopogtat a szíved kapuján. Talán éppen most….
Néhány napja beszélgetést folytattam valakivel, aki még nem hívő. Beszéltem neki sokat Istenről, az ő munkájáról, Krisztus követésének a fontosságáról, de felhívták a figyelmemet egy hiányzó dologra: nem mondtam el, egyáltalán kicsoda Jézus?
Lehet, hogy Te sem tudod, aki ezt a blogot olvasod, mert nem volt még, aki elmondja, vagy mert sosem nyitottad még ki a Bibliádat otthon, vagy mert erről olyan ciki lenne érdeklődni, ezért röviden leírom Neked az Ő történetét. Hiszem, hogy ha megérted, miért járt a Földön, egész más szemmel fogsz Rá gondolni, és biztos vagyok benne, hogy megérint, amit tett.
Jézus először is Isten legelső teremtése. Őt teremtette meg elsőként, mint Fiát, hogy együtt vigyék végbe az egész teremtési folyamatot. Isten ezután angyalokat teremtett, olyan szellemi lényeket, mint amilyen ő. Isten hat nap alatt teremtette meg számunkra a Földet olyannak, amilyen, és ebben a munkában Jézus is részt vett. Azt biztosan tudod, hogy az első emberpár Ádám és Éva volt, akik engedetlenségük miatt lettek kiűzve az Édenkertből, és azóta halandó az ember. Azóta van betegség, fájdalom, fáradtság, gonoszság, önzés, stb. lehetne folytatni a sort.
Isten azonban nem ezért teremtette az embert! Nem ez volt a célja velünk, hogy így kelljen élnünk, és azóta, amióta a kiűzetés megtörtént, szeretné ezt a rendet visszaállítani. De sajnos mi emberek nem vagyunk alkalmasak erre. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Isten egyszer már elpusztította az emberiséget, mert megelégelte a sok gonoszságot, az öldöklést, az örökös engedetlenséget, egyedül csak Noé és családja maradtak életben.
Biztosan hallottad már az özönvíz történetét. Negyven nap és éjjel esett az eső szakadatlan, míg végül minden elpusztult. Felcsillant rá a remény, hogy most minden másképpen lesz, hiszen Noé nagyon istenfélő életet élt, és a családja is, ezért maradhattak életben, úgyhogy biztos rendben lesz minden a következő generációs emberiséggel, ha mindenki ebben a szellemiségben, tőlük származik. De sajnos nem így történt, ahogy az emberek szaporodni kezdtek, úgy szaporodott fel ismét a gonoszság, úgy lett egyre több ember megint egyre távolabb Istentől. Sokan bálványokat imádtak, sok ember vált gyilkosság, gyűlölködővé, és nagyon kevesen tartották meg Isten parancsait.
Isten újfent elhatározta, hogy az emberiségnek pusztulnia kell. Ám Isten előtte készített egy Üdvtervet. Ami úgy hangzott, hogyha van valaki, aki hajlandó az emberiség bűneiért– az egész emberiség, amely fogalomban mi is benne vagyunk, és a jövő emberei is- feláldozni magát, akkor megkegyelmez. Hát el lehet képzelni, hogy elég nagy csend lett a Mennyben, amikor ezt Isten kihirdette! Ám hamar megszólalt egy hang: Itt vagyok! Küldj el engem! Vállalom a küldetést! Ő volt Jézus. Habozás nélkül vállalta a feladatot az emberekért, akiket annyira szeretett. Értünk.
A feladat ennyi volt: emberi testben meg kell születni, majd meg kell értetni az emberekkel, hogy a megígért Messiás eljött hozzájuk, és rábeszélni őket arra, hogy változtassanak az életükön, mert a Kegyelem ideje elérkezett, Isten mindenkinek kegyelmet ad, aki elfogadja. Aki nem, az az utolsó nap után mehet a pokolba. Szó szerint.
Elképzelhetjük, sokan mit gondoltak róla, de ha felütöd a Bibliádat, Te is elolvashatod. Sokan viszont hittek neki, sok ezren tértek meg bűneikből az Ő szavára és csodáira. Sok csodát tett, amíg itt volt, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, próféciált a jövőről. Ám a feladat nem ért véget ennyivel. Még el kellett viselnie, hogy mint egy bűnözőt, katonák elkapjanak, hogy ártatlanul perbe fogják, meghurcolják, leköpik, megverik, megkorbácsolják, s végül iszonyatos kínok között keresztre feszítik. A feladat nehézségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elfogatásának éjjelén ő maga így imádkozott Istenhez: Távoztasd el tőlem ezt apohárt! (Vagyis ne történjen meg, aminek meg kellene) Ám a következő szava rögtön ez: Mindenkor legyen meg a te akaratod! Élete végéig abszolút módon alárendelte magát Isten akaratának. A halála után három nappal feltámadt, és azóta fent van a mennyben Isten jobbján.
Ezért jó, ha tudod, nem lehetsz annyira bűnös, hogy azt érezd, a vétkeid elválasztanak Istentől. Mert ezekért Jézus már meghalt. Megfizette az árat azért, hogy Neked bűnbocsánatod legyen Isten előtt. De ez nem működik automatikusan. Isten ugyanis van annyira demokratikus, hogy nem erőlteti Rád az akaratát, hanem hagyja, hogy eldönthesd, akarod-e ezt a bűnbocsánatot, vagy sem. Ha igen, ha ez kell Neked, akkor nagyon egyszerű dolgod van.
Kérj tőle bocsánatot a bűneidért, és ő megbocsájt Neked. Elfelejti őket, mintha sose tettél volna semmi rosszat ellene. Ő maga azt mondja, a tenger mélyére veti őket, és sose fog róluk megemlékezni. Kezd el olvasni a Bibliát, ismerkedjmeg Isten szavával, olvasd a Zsoltárokat, a Példabeszédeket, hogy megtudd, Isten milyen életet vár Tőled. Ismerd meg Jézust az Újszövetségben az evangéliumokban (Lukács, Márk, Máté, János) és tedd magadévá a tanításait. Válassz ki egy olyan gyülekezetet, ami Neked szimpatikus, ebben az Internet is segíthet, nagyon sok gyülekezetnek van honlapja. Találsz rajtuk igehirdetéseket, zenei anyagokat, címeket, ahová a kérdéseiddel bátran fordulhatsz. Sok gyülekezetben van manapság olyan könnyűzenei szolgálat, ami a fiatalok igényeit szerintem maximálisan kielégíti, és vannak olyanok is, amelyek az idősebb korosztálynak felelnek meg jobban. Bátran keresgélj, látogass meg alkalmakat, és hagyd, hogy Isten elvégezze a szívedben azt a munkát, amit Ő szükségesnek lát ahhoz, hogy azzá az emberré válhass, akinek a nevét beírja az Élet Könyvébe azok mellé, akik az utolsó nap után Istennel maradhatnak.
Ha nem kell Neked ez a kegyelem, hát nem, de tudd, hogy sose fog Rólad lemondani, és az életedben mindig lesznek olyan pillanatok, amikor úgy érzed, hogy hív, hogy kopog a szíved kapuján. Tudd, hogy nem lehetsz olyan sötét helyzetben, olyan félelemben, olyan nyomorúságban, amelyben meg ne hallgatna, csak szólnod kell Hozzá, és Ő válaszolni fog Neked.
Néhány évvel ezelőtt egy fiatalember Londonba utazott, hogy tanácsot kérjen Dr. Forbes Winslowtól, a kiváló elme-és ideggyógyásztól. A beteg ajánlóleveleket vitt magával, amelyekben vezető személyiséget kérték a híres orvost, hogy legnagyobb figyelmével és szaktudásával kezelje a beteget. A fiatalember átadta a leveleket. Az orvos kérdezgetni kezdte:
-Mi a problémája?
-Doktor úr, nem tudok aludni! Már két éve alig alszom. Ha ez így megy tovább, megőrülök.
Winslow doktor tovább érdeklődött:
-Miért nem tud aludni?
-Nem tudom pontosan. – felelte a fiatalember.
-Talán elvesztette a pénzét?
-Nem, nem veszítettem el.
-Talán elvesztette a barátait?
-Nem, nem.
-Talán megsértették a becsületét, vagy a hírnevén esett csorba?
-Nem tudok róla.
-Hát akkor mi lehet az ok?
-Ha lehet, akkor inkább nem mondanám meg. – hangzott a bizonytalan felelet.
-De ha nem mondja el, nem tudok segíteni.
-Rendben van, ha el kell mondanom, hát elmondom. Hitetlen vagyok, apám is az volt. Ennek ellenére, minden este, amikor lefekszem, az örökkévalóság kérdése foglalkoztat. Egész éjszaka ez cseng a fülemben: „Az örökkévalóság közel van,hol fogod tölteni?” Ha mégis elalszom, rosszabbak az álmaim, mint az átvirrasztott órák. Azután elölről kezdődik. Már rettegek az éjszakáktól.
-Nem tudok segíteni. –felelte az orvos
-Micsoda? – kiáltott fel rémülten a fiatalember. Azt akarja mondani, hogy reménytelen az esetem, és azért utaztam ilyen messzire Párizstól, hogy még a reményeim is megsemmisüljenek?
Winslow doktor megismételte:
-Én semmit sem tudok tenni önért, de ismerek valakit, egy orvost, aki segíthet.
Áthaladt a dolgozószobáján, fölvette asztaláról a Bibiáját, kinyitotta Ézsaiás könyvének 53. fejezeténél és olvasni kezdte az 5-6. verseket. „Pedig a mi bűneinkért kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, azsebei árán gyógyulhatunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta.”
Ránézett a fiatalemberre, és így szólt:
-Ő az egyetlen orvos a világon, aki képes segíteni az ön problémáján.
A fiatal francia ajkát megvető mosoly hagyta el.
-Dr. Winslow, csak nem azt akarja nekem mondani, hogy egy ilyen kiváló tudós, mint ön, hisz abban az ősrégi babonában, amit a Biblia és a keresztyénség tanít?
-De igen – felelte az orvos – Hiszem, amit a Biblia tanít. Hiszek az Úr Jézus Krisztusban, és pontosan ez a hit mentett meg attól, hogy nem kerültem oda, ahol ma ön áll.
A fiatalember megdöbbent. Belátta, hogy gondolkoznia kell a hallottatokon. Kis szünet után megkérdezte:
-Dr. Winslow, meg kell ezt fontolnom, ugye?
-Igen, uram.
-Nos, úgy vélem, ebben segíteni kel nekem!
Ekkor a kiváló orvosból a lélek orvosa lett. Ezután egy rövid ideig naponta leült nyitott Bibliájával a kezében, és az élet útját magyarázta páciensének. Végül a világosság áttörte a sötétséget. A fiatalember meglátta Krisztust, mint Isten csodálatos Fiát, aki bűneinkért vezekelt. Befogadta őt, mint Megváltóját, és elhitte, hogy a kiontott vér valamennyi bűnéért elegendő fizetség. Az örökkévalóság gondolata, ami eddig beteges rettegéssel töltötte el, az öröm és csodálat forrásává lett. Igen, a beteg ezután tudott aludni. Krisztus elvégzett váltságművében megnyugodva hamarosan meggyógyult. De az volt a legnagyobb áldás, hogy Jézusban hívő emberként tért vissza Párizsba.
Kedves barátom! Kérdezd meg magadtól: Az örökkévalóság közel van, hol fogom vajon tölteni?
Milyen döntő kérdés! Mindnyájunknak szükségünk van a legnagyobb Orvosra, akit csak a Golgotán találhatsz meg, csak ott veheted azt az áldást, amire szükséged van. A válasz sürgős. Az élet bizonytalan. Csak te magad dönthetsz! Ha téged is hasonló kérdések, rettegések, félelmek gyötörnek, ne restellj Jézushoz fordulni! Kérd Őt még ma, hogy szabadítson meg Téged, bocsássa meg a bűneidet! Ne hidd te sem, hogy a vallás csak poros könyvekben létezik! Jézus ma is él, Isten szava – a Biblia – ma is érvényes. Tanácsolom, nyisd ki, biztosan találsz egyet otthon, és olvasd el valamelyik újszövetségi evangéliumot. Ismerd meg Jézust, ne mondj le róla! Ne sajnáld rá az időt! Ha bármilyen kérdésed van ezzel kapcsolatban, bátran írj nekem!
